A történetünk … kezdődik. Tél volt. Hideg és havas olyan tél, amikor már minden gyümölcs már csak múlt nyári emlék volt csupán. A bokrok azonban roskadásig tele voltak csipkebogyóval. Piros apró, tökéletes gyümölccsel, amit, picit már megcsípett a dér és csodás zamata volt. Ahogy eszegettem eszembe jutott gyermekkorom kedvenc csemegéje, a hecsedlilekvár. Az a lekvár amiből mindig csak pár üveg készült, és olyan finom és krémes piros volt, hogy az emlékétől már azonnal összefutott a nyál a számban.
Akkor hát próbáljuk meg! Készítsünk belőle lekvárt. Gyűjtögettünk, paszíroztunk, főztünk, kóstolgattunk, és végül azt vettük észre, hogy bármilyen nehézség adódik is éppen, mi ezt nagyon szeretjük csinálni. Nagyon nehéz volt, de a végeredmény mindenért kárpótolt. Rádöbbentem, hogy tudunk lekvárt főzni. Életünk legmeghatározóbb és egyik legszebb időszaka következett. Beleástuk magunkat a lekvár készítés rejtelmeibe, és megszállottan keresetünk, kutattunk mindent, ami a lekvár főzésről szólt.
Elolvastunk minden hazai és külföldi receptet ami szembe jött velünk. Vásároltunk, kóstoltunk, tesztelünk, majd végül eldöntöttük. Ez lesz a mi utunk, lekvárt fogunk készíteni. Olyan lekvárt amit nem láttunk még hazai polcokon. Szépet, tartalmasat, nem megúszós feljavított változatokat, hanem valódi prémium lekvárt. Ha már a nevünket adjuk valamihez annak muszáj tökéletesnek lennie. Ilyenek vagyunk mi Schmidt-ek. Perfekcionisták, álmodozók, tenni akarók, a végletekig elszántak és egy álom megvalósítói. Egy olyan pár akik közösen tesznek azért, hogy a gyümölcstől az üvegen át a grafikáig és a lekvárig minden tökéletes legyen.
Hát így kezdődött…